Ülök a dombon, reszelgetem a körmömet, és...

Szabadság.

Elhagytam a Belgyógyászatot. Mondják, hogy egyszer majd fájdalmas nosztalgiával gondolok vissza azokra az időkre, de egyelőre azt is képtelen vagyok elhinni, hogy egyáltalán visszagondolok azokra az időkre...! Hacsak nem egy pszichiáter díványán, mélylélektani elemzés alatt, amikor éppen a furcsa rémálmaimat akarja kianalizálni belőlem. Meg a különös késztetésemet, hogy a környezetemben fellelhető ősszes órára (fali-, kar-és zsebórára egyaránt) mint rendkívül megfoghatatlan, relatív fogalomra tekintek. Az idő tetszőlegesen változtatja a hosszát és a szélességét. De még a magasságát is. A vastagságáról aztán nem is beszélve. Mondhatni, újrasütöttem a relativitáselméletet. Minden, amit ott megtanultam, az idő furcsa természetével kapcsolatos. Nem mondom, hogy haszontalan tudásra tettem szert így, csak hát...

Elhagytam az Ügyeletet. Egy egész hónapig nem kell hallgatnom Váradi bácsi lábfájását meg Póta néni magas vérnyomását, és nem kell felpattannom sem a félegyes baromhoz (aki vagy pánikol vagy fáj a feje), sem a hajnal hármashoz (akinek vagy fáj a dereka vagy mellkasi szorítása van). Szeptember 5-én persze annyira nem lesz jó ez a döntés, de majdcsak kibírom valahogy.

Elhagytam a Rendelőt. Fiatalok és idősek egyaránt másnak köhögnek, más tölti ki az U.T.U. 10-es nyomtatványt, más döngöli a földbe az elhanyagolt 230-as vérnyomást, és más szakérti a telefonon keresztül a vérhígító-beállításokat. Továbbá más könyörög doktor House (ugyebár, háziorvos, hahaha) szakértelméért, amikor megjelenik egy FTMB-eset. Vagy kettő. Vagy három, sorban egymás után.

Elhagytam az aranyszínű csillagokat, és nem is nézek vissza rájuk. Legalábbis, be nem vallanám. Mostanában olaszul igyekszem még gondolkodni is. Élvezem. és amikor több mint fél év után újra felpróbáltam a menyecskeruhámat (ami már akkor az volt, amikor vőlegénynek még híre-nyoma nem volt), hát komolyan, sokkal szebben állt, mint újkorában.

Egyébként meg hülyeségeket beszélek. :-)