Profile
Blog
Photos
Videos
Jelentem, sikerült kinyitni!!! Mármint a tankönyvet. El is jutottam benne az 50. oldalig, ami éppen a fele annak, amit egy nap alatt el kellene olvasnom, söt, meg kellene tanulnom ahhoz, hogy idöben a végére érjek... De hát nagy ugrás az embernek, ami kis lépés az emberiségnek! Különben olvasni nem rossz, ahogy már tavaly megállapÃtottam, olyan, mint egy klassz ponyvaregény, amit élvezel, de miután a végére értél, két perccel késöbb már fogalmad sincs, miröl is szólt az egész.
Mostanában szinte visszasÃrom a régi jó vizsgaidöszakokat, amikor csak 40 napot és 40 éjszakát kellett kibÃrni, de tudtuk, hogy valahogy utána már vége lesz... Mert ebben az évben összefolytak a vizsgaidöszakok, nem voltak szorgalmi idöszakok, és mindenkit taccsra vág az összefüggö 365 napos tanulás, akármennyire is laza ember az illetö. Ez az utolsó két hét, aztán utolsó szigorlat, most már igazán ki kéne bÃrni, de nem megy, vagyis egyre nehezebben. Ami azt illeti, úgy tünik, már a tanárok is kezdenek kidölni; inkább hazaküldenek minket, csak ne kelljen tanÃtani...
Vista nem erölteti meg magát, hogy információval árasszon el repjegy-ügyben. Persze egy ilyen várakozómüvésznek, egy ilyen "majd holnap"-embernek, amilyen én vagyok, ez meg sem kottyan...! Biztosan azért nem Ãrnak, mert a legeslegjobbat keresik, és ahhoz idö kell. :-)
Ó, és négynapos hosszú hétvége van!!! A Normális Emberek ilyenkor elutaznak vidékre, sokat alszanak, találkoznak az ismeröseikkel és feltöltödnek energiával. A Szigorlók ilyenkor örülnek, hogy végre van idejük tanulni. De nincs mit panaszkodni, végtére is május 1-je a munka ünnepe, mi csináljuk jól, nem...?Â
- comments