Angyalok városa

Miféle éle van szavadnak,

hogy láncaim gyorsabban szakadnak?

Miféle izzása szemednek,

hogy sebeim gyorsabban hegednek?

Rossz vagyok, tudom, hogy rossz vagyok,

glóriám régóta nem ragyog,

de hű vagyok, tudod, hogy hű vagyok,

és érted tán megjavulhatok.

De ha nem javulok meg mégse,

hiába nézek fel az égre,

ha a föld átölel, s nem ereszt...

hát várok rád,

míg egyszer szíven lő valaki

s az égről mellémhullsz a porba

magadra véve a létezést...

Segítek, mert nehéz a kereszt.

Angyalok városában élünk, én mondom. Tudom, mert én is az voltam. Valakinek én voltam az angyala. Egyszer hallottam tőle félálomban azt a félmondatot, amit sehogyan sem bírtam elfelejteni azóta sem: "Te vagy az őrangyalom." Ennyi. És aztán semmi. Akkor és ott persze boldog voltam, meghatott és teljesen elégedett a világgal. Ki ne akarná hallani, hogy ő egy angyal? És komolyan, úgy is éreztem magam. Tudtam, hogy akkor lennék a legboldogabb, ha szerethetném és vigyázhatnék rá egész életemben; valamelyest korábban is azt tettem, és utána még inkább... Úgy éreztem, meg tudom váltani a világot, de ha a világot nem is, őt mindenképpen. El tudom rendezni az életét, meg tudom oldani a problémáit, és pszichiátereket megszégyenítő hatékonysággal ki tudom gyomlálni belőle az összes rejtett lelki bajokat. És buzgón dolgoztam rajta, hogy elrendezzem, megoldjam, kigyomláljam... Csak egyetlen aprócska probléma adódott: nem tudtam helyette szeretni. Mert én nagyon szerettem, és ő tudta, hogy én nagyon szeretem... Csak sajnos ez nem jelentette automatikusan azt, hogy akkor ő is nagyon szeret. És úgy, ahogy én őt. Régen, valamikor az elején megkérdeztem tőle, hogy mit szeret bennem a legjobban, és mit válaszolt? "Azt, hogy olyan gondoskodó vagy. Hogy látom rajtad, hogy mennyire szeretsz." Felsorolt még egy csomó mindent, és tessék, megint boldog voltam a válasszal egy-két évig... Mire most, visszagondolva rájövök, hogy ez nem nekem szólt. Hanem annak az angyalnak, akit belém látott, akit odaképzelt maga mellé, és akire személyesen nem is igazán volt szükség, bőven elég volt a tudat, hogy van. (Más kérdés, hogy nekem viszont szükségem lett volna rá személyesen, ebből aztán volt is probléma néha.)

Szüksége volt egy őrangyalra, és én boldogan elvállaltam a szerepet. Beszélgettünk és elemeztünk és játszottunk és gondolkodtunk és aztán kezdtük előlről az egészet. Ő jó volt nekem, én jó voltam neki. Aztán ahogy telt az idő, a sok beszélgetés, elemzés, játék és gondolat meghozta az eredményt, ha nem is azt, amit vártam: újra elkezdett élni. Méghozzá mindenkitől függetlenül azt az életet, amit elképzelt magának. És igen, egyszerre már nem kellett az őrangyal, mert egyedül is boldogult. Már nem kellett neki a tudat, hogy valaki feltétel nélkül szereti, és nem kellett senki, aki gondoskodik róla, mert újra jóban lett magával és elkezdett magáról gondoskodni. Ahogy kell. Kinőtte az őrangyalát.

Érdekes, az utolsó levélnek, amit küldtem neki, épp azt a címet találtam adni, hogy "Fogd az angyal kezét". És ez volt az, amire már nem válaszolt. Én pedig megértettem, hogy mindent köszön, és mindig is fontos leszek neki, de már nem kell az angyal, hogy rendbehozza a lelkét, mert a lelke rendbejött. Egyet tehettem: én sem írtam többé neki.

Most remélhetőleg ott van mellette egy hús-vér nő, aki nem angyal, hanem ember, és akit úgy szeret, ahogy egy embert szokás. Személyesen. Biztosan tudja, hogy nem tökéletes, hogy van egy rakás hibája, hogy olykor hisztis, és nem is a legszebb, de így is kell neki, két lábbal a földön. Úgy legyen.

Én meg, mint angyal, immár munkanélküli lettem, és úgy döntöttem, hogy nem is óhajtok újabb munkát találni. Nem akarok többet senkinek sem az őrangyala lenni, nem akarok megmenteni senkit... Leszek inkább mindenkié és megmentek mindenkit, végtére is, orvos vagyok, vagy mi...! De a glóriát nem fényezem többet, nem gondolkodom és nem érzek senki helyett, nem lélegzem senki helyett, nem élek senki helyett.

Most már csakis a saját magam kedvéért fogok gondolkodni, érezni, lélegezni, élni. Én akarok lenni a hús-vér nő, aki mellett valaki ott akar lenni személyesen. Jól csinálnám. És szerintem megérdemlem... Elvégre valami jót csak tettem, ha többé már nincs szükség rám, az angyalra!