A Bőrbarát Ragtapasz

A mellékelt képen, hát, ez voltam én. 2004-ben. Akkor, amikor még... hüpp... hüpp... Megvoltak az Emlékeim.

A tegnapelőtti szörnyűségek a Géppel még messze nem értek véget azzal, hogy komplett hülyét csináltam magamból nyílt színen; a helyzet fokozódott, és tegnap délelőtt megtudtam azt a -hoppácska- hírt, hogy Papa (véletlenül) egy (???) mozdulattal kipucolta az összes régi levelemet a Gépből. Kábé 2004-től napjainkig. System reboot, deleting memory, egy makulátlan elme örök ragyogása. This action cannot be undone.

Természetesen abszolút hidegen hagy a levelek 99%-ának elvesztése, de igen, bevallom, ott volt az összes Érzelmi Levelem is, és nekem aztán mondhatják a fengshuis banyák, hogy "ez csak azért történt, hogy így legyen hely az új, jó energiák bevonzására", én nem éreztem mást, mint rémes űrt és iszonyatos fájdalmat a lelkemben. Mi a ***-t fogok én mutogatni az unokáimnak, ha majd arra kérnek, hogy meséljek az Elsőről...?? Egyetlen mázlim volt: három különösen érzelmes példányt réges-régen, még frissiben kinyomtattam, és az egyik régi táskám zsebében rájuk bukkantam. Hétvégén, a takarításnál. Kidobtam őket... Aztán kedd délelőtt őrült csöves módjára álltam az utcán, és turkáltam könyökig a szemeteszsákban, amíg elő nem guberáltam mind a három levelet. Beismerem, a Times New Roman 12-es betűtípusa nem igazán könnyíti meg a romantikázást, de Majdani Utódaimnak be kell érniük ennyivel... (Bár azt is beismerem, hogy hasonló okok miatt talán mégis a Times New Roman 12-es betűtípusa jellemzi legjobban a kapcsolatunkat átitató romantika jellegét. :-) Így vagy úgy, én szerettem. Szép volt.)

Szóval, elvesztek a szavai. Az összes, egyszerre. Pont, mint amikor letépik a ragtapaszt.

Elég hamar ki fog derülni, hogy behegedt-e már a seb, amit fedett, vagy felszakad és kezdhetem előlről az egészet.

Bár van még valami, ami említésre méltó: nos, a világ összes dolga közül -beleértve a parlagfüvet, porokat, szőröket, élelmiszereket és gyógyszereket- csak és kizárólag a ragtapaszra vagyok allergiás...! Rá is írták később a kezelőlapomra, hogy CAVE: Leucoplast. Tíz másodpercembe került, míg rájöttem, hogy mi is az. Egy pitiáner anyajegy-levétel során derült ki, amikor a sebész plasztikai módszerekkel tökéletesen leszedte a nyakamról a bigyót, aztán a láthatatlan sebecskére feltett egy óriási gézpárnát és három méter ragtapasszal rögzítette. Az eredmény: a heg egy milliméter sem volt, a vérvörös, duzzadt sáv -dupla szélességben- körbeérte a nyakamat. Totál, mintha valami különlegesen perverz fojtogatós játékban vettem volna részt két perccel azelőtt. Gyorsan bekenegették mindenfélével, és bőrbarát selyemtapaszt kaptam a VIP-készletből.

Hmmmm, olykor talán kifejezetten hasznos gyorsan megválni a tapasztól, mert nagyobb bajt csinál, mint amekkora a seb, amit elfed...

De azért abban biztos vagyok, hogy a történtekről nem Papa tehet. Hanem a Gép. Féltékeny. Már megint. És ott tesz keresztbe, ahol csak tud. Már megint. És őszintén szólva, azt nem tudom, hogy ehhez van-e bármi köze annak a ténynek, hogy a Nagyon Nagy Ő hivatását tekintva rendszereket felügyelt, vagyis Gépekkel foglalkozott egész álló nap...!

De ha így van, most mondom, én nem hátrálok meg a harc elől! :-)