Jelentem tisztelettel, Sopronban vagyok, ahol mindent hó borít, a föteret is. Valahogy kicsit a szívem is befagyott, bár a látvány szép, és igazából minden rendben, hiszen végre dolgozm, tíz kedves ember várja tölem, hogy megmondjam nekik, mit kell kezdeni egy beteggel az otthonában -hej, néha én is szeretném tudni...! -és úgy kell tünnöm, mintha abszolút kenném-vágnám a dolgokat. Hiszen így is van, ha sokkról vagy lázról van szó, de higgyétek el, az ágyazás-mosdatás részétöl éppen annyira tartok, mint ök maguk...! Na de mindegy, tudom, tehát meg is fogom tudni nekik tanítani. Ugye...? :-)

Nem vagyok egyedül, mégis egyedül vagyok. Fura érzés. Azt valahogy jobban szeretem, amikor egyedül vagyok, mégsem vagyok egyedül... Most hiányzik Ika, és hiányzik Vé, és hiányzik valaki, akit szinte nem is ismerek... Jajajajaj...

Mellékelek egy marcipánbabát Roxánának és Istvánnak, nagy-nagy szeretetettel, kislányuk érkezésére! Sok-sok boldogságot nekik! :-)