Íme, hát megleled hazádat...

Vagyis: mit csinálok azóta, hogy hazajöttem? Elöször is, felvételiztem rezidensnek, de nem kellettem nekik. Az ö bajuk. (Meg az enyém, de most ezen mit problémázzak tovább...?) Aztán, begyüjtöttünk egy kiskutyát, akit most én nevelek. Továbbá egész nap föállásban vigyázok a házra, hogy ne essen szét; álláshirdetéseket olvasok a neten (de sehova nem kell orvoska); és amikor úgy érzem, hogy megtettem mindent, hogy ne érezzem eldugottnak a napot, akkor elkezdem jól érezni magam: barátokkal találkozom, jókat beszélgetek kedves emberekkel, terveket szövögetek a jövöre nézve, sokat írok (végre-valahára megint elkapott az ihlet, csak most már el se engedjen, amíg be nem fejeztem...!), olvasok, rengeteget alszom, és próbálok értelmet adni a létezésnek.

Na ez az, ami a legnehezebben megy. Mert nekem dolgom lenne!! De nem csinálhatom, kényszerpihenöt kaptam jövö ilyenkorig... És ahogy KM mondta, annyira hozzászoktunk már a konstans tanuláshoz és állandó feladatokhoz, hogy amikor nyár végén legálisan nem kell csinálnunk semmit egy hónapig, akkor egészen úgy érezzük, hogy most aztán krónikus munkakerülök vagyunk, akik nem érdemelnek semmit, csak a társadalom megvetését.

És ha eltelik a legális munkaszüneti idö, én akkor sem fogok tudni mit csinálni... Legalábbis ha nem veszem kézbe az irányítást, akkor nem. És tudjátok, kövezzetek meg érte, de istenigazából nem is bánom annyira ezt a kényszerpihenöt... Mi lenne, ha ajándéknak fognám fel, amit a jó magaviseletemért pottyantottak az ölembe az égiek? Mert ha bedarál a gépszíj, akkor többé nem lesz menekvés, tudom, akkor már nem lesz lehetöségem megtenni azokat a dolgokat, amiket pedig szeretnék...! Mi lenne, ha például kipróbálnám, milyen egy teázót vezetni? Vagy írhatnék egy-két bestsellert...! Vagy -hogy valami hasznosat is mondjak- letehetném a felsöfokú Profex angol nyelvvizsgát. Komolyan, mikor, ha nem most?!

Azt mondják, muszáj "bekerülnöm az egészségügybe", hogy "tapasztalatot szerezzek", és "ki ne essek a gyakorlatból". De én nem egészen így látom. Én azt hiszem, ez az utolsó lehetöségem, hogy azt csináljak -bizonyos határokon belül- amit akarok, és én ezt ki is fogom használni. Annyi jó dolog van a világon, amit még nem próbáltam ki, annyi dolgot szerettem volna csinálni már életemben, amit nem csinálhattam! Most néhányat talán még megtehetek ezek közül.

Istenem, szép is a szabadság! Csak élni kell vele, és nem visszaélni.