Giulia az uton...

...hm, mondhatni, tobb volt, mint izgato...! :-) Mert igen, vegre, vegre meglattam ot is, es sok egyebet is, amit meg csak nem is almodtam azelott.

Nos, szokasaval ellentetben a WizzAir (=visszer) kivetelesen pontos volt, de valoszinuleg csak azert, mert Murphy segitsegehez folyamodva EN viszont nem voltam az, legalabbis sikerult Mamaval ket egesz orat elkavezgatni a terminalban ugy, hogy a vegen mar megint enyhe hasmenes tort ram az idegessegtol, mikor meglattam a sorkigyot a biztonsagi kapuk elott... Fel oraval indulas elott. Na igen. Megis sikerult odaernem, jelzem, utolsonak, a kapuhoz, ugyhogy nem hagytak otthon. Halleluja.

Megerkeztemkor termeszetesen esett. Enrico mondta ugyan a kocsiban, hogy ez teljesseggel szokatlan, mert errefele kabe ket honapja nem esett, de en elmagyaraztam neki, hogy ez miattam van, mert nalam az utazashoz hozzatartozik a "welcome-eso", anelkeul nem is lehetne az igazi... Erre megnyugodott, igaz, masnap reggel mar nem volt annyira nyugodt, miutan a welcome-eso meg mindig nem akart elallni, sot, atment welcome-viharba, es a szamomra tervezett meglepetes mi mas lehetett volna, mint szabadteri program... De az elet csak akkor szep, ha zajlik, szoval kivarasra jatszottunk. De tevet nem neztunk. Egyaltalan. :-)))

Reggel 9 korul Enrico halalkomolyan felebresztett, hogy akkor most el kell donteni, hogy a tizes vagy a tizenegyes misere megyunk-e, mert a szomszedoknak mar a puszta jelenletem is tobbhavi beszedtemat ad a varosban, ugyhogy ha nem megyunk templomba, akkor vegleg elassuk magunkat, vagyis keljek fel. Es meg mindig esegetett. De fel 11 korul elindultunk, es csak a kocsiban kozolte, hogy nyugi, csak nem hittem fel pillanatig, hogy most akkor tenyleg misere kell menni...? Pedig de. De nem oda mentunk, hanem egy gyonyoru szep kisvarosba, Marosticaba, es mire odaertunk, vegre a nap is kisutott a kedvunkert, ugyhogy teljes pompajaban lathattam a kastelyomat, amit a hos lovagom foglalt el nekem. Csodalatos volt. Egy elkepesztoen szep uton (olajfak koroskorul, satobbi) felsetaltunk a hegy tetejere, ahol a felso var allt, es leneztunk az alsora meg a foterre.

A Szerelem Sakkjatszmaja

Es ott volt a hires sakktabla, amit (hala a tizes optikanak) fentrol is megorokithettem, ugyhogy majd megmutatom itt. Ez a sztori nagyon regi, 1454-ben tortent, hogy ket nemesur szerelmes lett egy Lionora nevu szep lanyba, aki Marostica eloljarojanak volt a lanya, es a szokasok szerint lovagi tornan keszultek eldonteni, hogy melyikuk nyeri Lionorat (aki mellesleg titkon szerette az egyikuket, de ot senki nem kerdezte, ez van). Az eloljaro viszont felvilagosul es bekes ember volt, ezert ugy dontott, hogy kar lenne barmelyik ifjuert, inkabb rendezett egy oriasi sakkpartit, elo szereplokkel, lovakkal meg tuzijatekkal, ahol a ket ifju vezette a csapatokat, es ok mozgattak a figurakat. A gyoztesnek igerte Lionorat, a vesztesnek meg a hugat (akirol nem tudjuk, hogy mennyire volt szep, lehet, hogy ez nagyobb buntetes volt szegenynek...).

Es azota ketevente Marosticaban ujra es ujra megrendezik ezt a jatekot, elo szereplokkel, ott a foteren, es Enrico erre a bulira foglalt nekem helyet. Mar-mar kezdtem elolvadni, amikor hozzatette, hogy DE... De lemondta, mert kozbejott egy masik esemeny, amirol egeszen biztosan tudja, hogy az jobban tetszene, ugyhogy azt valasztotta. El nem tudtam kepzelni, hogy mi lehet az, ami ennel is jobb, de o egy kukkot nem volt hajlando mondani, azt sem, hogy hol, azt sem, hogy mi...

A felso varban ebedeltunk egy irto flancos etteremben (lovagi pancel az ajtoban, Papa, gondoltam rad), ahova persze szinten hetek ota foglalasunk volt, aztan csucsokra tortunk egeszen a varfokig, aztan elindultunk lefele, es elmentunk... Veronaba.

A szep Verona...

Mert nekem KELLETT az az erkely, en ereztem, hogy valahogy muszaj szepiteni azon a multkori alkalmon, amikor Veronaban voltam, es nem lattam, es aztan mi lett belole, szoval, akartam Juliat, es kesz. Ugyhogy odaertunk, es setaltunk egyet az ovarosban, elmentunk az Arena mellett, ami olyan, mint a Colosseum, csak majdnem kesz van, es hasznaljak, es aztan mar csak kovetni kellett a tomeget, es odaertunk egy zolddel befuttatott falhoz, es ott allt a csaj, es ott volt AZ erkely... Es koszonhetoen ennek az en bator lovagomnak, ket percre en lehettem Julia, miutan lecsengettunk egy rakas lovet, es felmehettem a hazba... Es ott allt uresen az erkely, es nekem csak ki kellett setalnom, es Romeom beelesitett fenykepezovel vart odalent, ugyhogy eloadhattam az o-romeot meg mindent, es meg meg is orokittetett a pillanat... Na igen, beugro a Julia-hazba 6 euro Mastercarddal, kimenni az erkelyre es Juliat jatszani megfizethetetlen... :-)))

Ezutan a foteren, ahol anno Tybalt legyilkolta Mercutiot, leultunk, es ittunk egy specko koktelt, ami itt olyan, mint mondjuk Egerben inni a bikavert, annyira jellegzetes, pezsgobol (bocs, nem pezsgo, mashogy hivjak, de olyan, mint a pezsgo, csak nem hivhatom annak, mert kikapok), szodabol meg keserubol all, narancssarga es nagyon tuti. :-) Vegul felkerekedtunk, hogy elerjuk a Meglepetest, amire mar irto kivancsi voltam, es amitol aztan szabalyosan elsirtam magam, bevallom ferfiasan, vagy noiesen...

Merthogy az Arenaba mentunk, ahol csak itt, csak most, csak nekunk, (szabadteren) eloadtak a Parizsi Notre-Dame cimu musicalt, ami kabe az egy, amit sosem lattam, de meg csak nem is hallottam. De Enrico megszervezte. :-)) Olaszul volt az eloadas, ami nekem ugy hangzott, mint egy opera, a sztorit meg ugyis tudtam, Enrico meg segitett, es neha elmagyarazta, hogy mirol dalolnak eppen... Rohadt hideg volt, de nem faztam. Komolyan. :-))) Viszont kabe tiz percig tartott, mire abbahagytam a bogest az eloadas elott, annyira kibuktam, hogy ez tenyleg igaz, es en vagyok es itt vagyok es az egesz a kedvemert van (na jo, nem az eloadas maga, de a sok szervezes)... Nagyon szep volt az eloadas, nagyon keson ertunk haza, nagyon faradtak voltunk, es mar megint nem neztunk tevet.

Bella signorina a piacon

Masnap eloadtam az olasz haziasszonyt, es amig Enrico dolgozni volt, foztem ebedet. Illetve foztem volna, merthogy a hutoben semmi, a szekrenyben csak teszta meg paradicsomszosz, basta, mifele haztartas ez...??? Elindultam bevasarolni. A kozerttel nem volt gond, de nekem petrezselyem kellett, ami a tetu Lidliben persze nem volt, ugyhogy be kellett mennem a zoldsegeshez is. Itt viszont kommunikalni kellett... volna... A zoldseges egy kedves, szimpatikus fiatalember volt, aki szivelyes mosollyal megkerdezte, hogy mit adhat, en meg odavittem a hutohoz, ahol hegyben allt a petrezselyem, es ramutattam. Na, kivett egy oriasi kupacot, begyurte egy nejlonba, es odaadta. Aztan integetett, hogy menjek csak. Bella signorina. :-))) Hat mit mondjak, mire Enrico hazajott a melobol ebedre, olyan zoldborsofozeleket foztemneki, hogy elotte nyilvan fogalma nem volt, hogy ilyet is lehet a borsobol. :-))) (Egyebkent sokmindenrol nem volt fogalma, de istenem, elobb-utobb...)

Mamma Italiana

Este meg Anyukanal vacsiztunk, aki szepen lassan attert a "la ragazza" (a lany) kifejezesrol a "la signorina" (a kisasszony)-ra, es kezdett mosolyogni is, ami jot tett a hangulatnak, amirol amugy a sogor hazi bora is gondoskodott... Hazafele telefonon mar a menye voltam, es oszinte aggodalom toltotte el, hogy a fia netan Magyarorszagra ohajtana koltozni (megjegyzem, nem nagyobb, mint az enyemet, hogy Olaszorszagba, szerintem). Pedig istenem, nem is adtunk ra okot... Tenyleg... De komolyan... :-)))

Masnap Enrico elkesett a melobol. Szinten komolyan.

Es meg van egy hetem itt...!