1. nap, vasárnap: Csöcsök és csörcsök (meg phallos)

Reggel 9 óra. Átfordulok a másik oldalamra. Irdatlan csörömpölés, valami eltört vagy letört, te jó ég, ez az ágy alól jön, óvatosan benézek az ágy alá. És nem hiszem el, a fizikát meghazudtoló módon csempelapokkal kiszintezett, 2 üres festékes vödrön támaszkodik fekhelyünk matraca (Na EZ helyes megfogalmazás, ágynak ugyanis a legjobb jóindulattal sem nevezhető a dolog.). Kurva hideg van. Rövid szobaszemle, hmm, bájos. A borostyán több helyen bemászott a szobánkba az ablak repedésein keresztül. Kikukkantok a kertbe, ahol néhány évtizede használaton kívül lévő rohadó mosógépek és egyéb nagyobb méretű háztartási gépek hevernek gondosan körbeágyazva a legkülönbözőbb eredetű hulladékokkal. Gondoltam, elhúzom a függönyt, hogy ne kelljen ezt a látványt nézegetnünk nap, mint nap, de nem lehet, a függöny mintegy szervült a karnishoz. Na jó, túlteszem magam mindezen és rászánom magam egy fogmosásra, mindehhez egy tapodtat sem kell tennem, a lakosztályunk ugyanis saját mosdóval van felszerelve. Ám érthetetlen módon, sajátos ír logika (MI???) szerint 2 csap van rajta egymástól 15 centire, az egyikből 60 fokos víz jön a másikból jéghideg, inkább az utóbbi választom, közben viszont azon mélázom, hogy hogyan lehetne ebből higiénikusan langyos vizet mixelni. (Én azon, hogy hogyan kerülhetem el a szó legszorosabb értelmében vett leégést. Miért van az, hogy ha nem kéne, tökéletesen forró víz jön a csapból a megnyitást követő nulladik pillanatban is??)

Első bevásárlásunk az utcavégén, a sarkon elhelyezkedő a Sparban, Integető, helyes futó fiú Borira mosolyog és köszön (Irigykedni lehet, de bocsi, ezt a kört én nyertem... Hja, a személyiség varázsa...!). Bori megcsinálja a hét a legjobb üzletét, akciósan 2 ajrós 20 dekás Red Cheddar tömbsajtot emel le a polcról. (Ne küldd a férfit bevásárolni, mert egész nap kenyéren, vízen és száraz kekszen élhetsz, csak mert éppen az volt akciós.) Megisszuk a kakaónkat és nekivágunk a városnak. (Egyszerre!!!)

Dubledeckerrel be a városba, a György utcánál lepattanunk a buszról. Első felfedező utunk az O'Conell Streethez visz, közben majszoljuk az isteni Malterers nyúlszar alakú csokibogyókat (erre a típusú csokira Dublini utunk során végig közös szajréként tekintünk függetlenül attól, hogy aktuálisan kinek a tulajdonát képezi), megcsodáljuk az utcán sorakozó, érdekes módon összeválogatott szobrokat (O'Conell, W. S. O'Brian, John Gray, James Larkin, Máté atya és Jézus szíve szobor, C. S. Parnell) és a 120 méteres gigantikus ezüst tüskét, amit Bori csodamasinájával egy látószögből teljes méretében lekap. (Fallikus szimbólum. Még szép, hogy...!) Elsétálunk a sodródó hatalmas tömegben az Earl St. North bevásárló utcán a Vámház irányába, majd teljesen illegális módon teszünk néhány megállós villamos (csili-vili pink vilivel) utat az O'Conellhez vissza, miközben az ellenőr vészesen közelít felénk. (A fenyegető akut myocardialis infarktus azóta legpocsékabb rémálmaimban olykor előjön kísérteni.) Átkelünk az O'Conell hídon a Liffey túlpartjára, megszemlézzük Ha'Penny Hídat és teszünk egy lájtos sétát (M mércéjével. Szerintem a végére hulla voltam és kegyelemért könyörögtem volna, de úgyis hiába, úgyhogy inkább hallgattam.) Dublin szórakozó negyedében, a Temple Barban. Némileg csalódás. Majd a vasárnapi forgatagban a Grafton Streeten eljutunk a St. Stephen Greenhez, nem kihagyva a város emblematikus ribancát, a mellmutogató Molly Mallone-t (M-nek bejött, ezután órákat meg napokat töltöttünk a róla készült képeslap beszerzésével) az ijesztegető botos bácsit és kislányokat áldó aranytündérkét, valamint a végtaghajtogató srácot és nagydumás buzi által rögtönzött utcai színházat. Szent Stefán park gyönyörű és az égiek kedveznek, kétszer fél percre még a nap is kisüt, lehetőséget adva Borinak, hogy megörökítse az utókornak, hogy hogyan mutatnék vízi hullaként (tényleg olyan lett. De fizetett érte, hogy ne tegyem fel a képet ide.). A 3 Sorsribanc nélkül nem hagyhatjuk el a parkot, úgyhogy felkeressük őket is (azért ezt visszakaptam utsó napon M-től, órákig futottunk a kultúrbuzi Oscar Wilde után). Utunkat a College Green felé vesszük. Itt található Dublin egykori parlamentje. Majd a zebrákon átkelünk a TrinityCollege-be, az ugyancsak sajátos logikával működő közlekedési lámpák akadályoztatása ellenére. Megnézzük a Book of Kells nevű 8-9. századi illusztrált Bibliát, a Long Room elnevezésű patináns könyvtárat és Írország legrégebbi hárfáját (ami egyben az ország jelképe) (kábé úgy régi, mint Cher, akinek tán a szíve hatvanéves, a többi testrésze jóval fiatalabb...). Séta a Trinity Collage udvarában, nagy szakszerűséggel helyre teszünk egy vállficamot (baromi szakszerűen: "figyi, Mike, a múltkor a doki hogyan csinálta pontosan?" "Hát, le kellett feküdnöm, lelógatnom a karomat, aztán ő meg lefelé húzta teljes erőből." "Oké, akkor feküdj le a padra, lógasd le a karodat, én meg meghúzom teljes erőből..."). Parancsoló vizelési inger hatására, miután konstatáltuk, hogy az egyetem terülétén reménytelen dolog WC-t találni (itthon Mela az első fél pillanatban közölte, hogy ja, igen, az aranygömb a könyvtárnál, ott a mosdó mellett, ugye...?) a Starbucks-ban lelünk megkönnyebbülést majd fincsi capuccinot. Grafton Streeten vissza, Az amúgy is tömény városnéző túrát megkoronázzuk a nagyságukban és szépségükben rivalizáló Christchurch és St. Patrick's katedrálisok megtekintésével. (Még egy k***a templom, és sikítófrászt kapok!!) Esteledik, a Red Cheddar is eddig tartott, úgyhogy indulunk átmeneti szálláshelyünkre vissza. Út közben paradicsom csapódik a fejembe. (Ez igaz. Valami kretén kis bevándorlókölykök szórakoztak azzal, hogy jobb felhasználási lehetőséget keressenek egy-két kiló paradicsomnak. Gondolom, ők sem szerették a paradicsomos káposztát.)

Bori puccba vágja magát, és festős szerkóban kihozza a pink elefánt körkényéből a lehető legtöbbet, füvezik, azaz füvesít, miközben én az archibáimat próbálom eltüntetni mindhiába (elfogyasztotta a fél korrektoromat, de persze annyit ért, mint halottnak a csók...). Elrángatni próbálom (a zenés buliba), de nem tudom, Bori otthon fedez és gyártja az alibit, amiért kivonom magam a szoci-fogiból. ("Neeeeeem, dehogy, ő NEM a barátom, hanem a barátom, komolyan!!! Itt tanul az egyik haverja, és elmennek sörözni... Igen, igen, tudom én, hogy van ez, a pasiknak olykor kell egy kis kiruccanás...) Közepesen tűrhetőt partizom a György utcai Györgyben a Sárkány és Földgömb szomszédságában az ír és egyéb idekeveredett zenekedvelők népes társaságában. A költséges, ámbár annál eredménytelenebb éjszakából lelépek, ügyesen elkerülve a brazil fenyegető közeledését. (Annyira eredménytelen mégse lehetett, ha hajnali fél 5-kor bírt hazatalálni!!) Kerek egyórás sétával egy nyomtatott-ragasztott térképnek jóindulattal sem nevezhető izé segítségével hazatalálok. Büszke vagyok magamra, és Bori is. (Azt mondok, amit akarsz, ha visszamászhatok aludni...!)